Leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben

leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben

Nedves, hűvös éjszakán Úriember áll meg a kirakat vagy más néznivaló előtt, és már a következő percben fél tucat mosdatlan utcagyerek fúródik melléje, tolong mögötte, és fütyül a fülébe. Mindjárt azután megjelenik három-négy ruhaszagú öregasszony, és ők is beerőlködnek a kirakatüveg meg az úr közé. A mi úriemberünk, amint tudomást vett kellemetlen alkalmi kollégáiról, halkan sokkal súlyosabb szókat suttogott haragjában, mint azt, elegáns külseje után ítélve, bárki is gondolhatta volna.

Születésétől fogva ideges, ingerlékeny ember volt, és különösen bosszantotta az, hogy az ember legapróbb örömét is feltétlenül tönkreteszi valami egészen váratlan és indokolatlan, rosszakaratú kis apróság. Odább lépett, megállt, és ernyedten nézegette a fényes kis pocsolyákat, amik az esővízből verődtek össze az aszfalt mélyedéseiben. Az ő ernyőjéről is hulltak alá cseppek, és amíg a vidáman szertefutó, gyűrűs kis hullámokat vizsgálgatta, váratlanul ez a gondolat rakódott össze a tudatában: - Ha még tíz percig nem jön, elmegyek!

Valószínűleg kár a tíz percért is, de ha ez alatt az idő alatt teljesen tisztába jövök vele, hogy jobb-e, ha eljön, vagy ha elmarad, akkor megérte! Ha pedig tényleg eljön De ebben a mondatban, úgy, ahogy a fiatalember lelkében megszületett, nyoma sem volt sem az unott közönynek, sem a mindegyből fakadó kesernyés egykedvűségnek, de viszont az önámításnak, a vigasztalgatásnak sem.

A helyzetnek e nyugtalan, habozó lélekből fakadó latolgatása volt csupán az egész, még el nem torzulva a különös procedúrától, amelyen a gondolat átmegy, ha kimondatik vagy leíratik. A mondatnak az ő akaratától szinte független ily precíz és határozott összeilleszkedése magát a fiatalembert is meglepte kissé, mert leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben volt szokva, hogy válságosabb helyzetekben a gondolatai szétszaladjanak, gondtalanul ugrándozzanak, mintha fogságukból kiszabadulva virágos mezőre találtak volna.

leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben

Az is úgy szokott lenni nála, hogy két komolyabb, fontosabb gondolat között szinte akaratlanul is kedves, régi áriákat fütyürészett, amik észrevétlenül betöltötték az elröppent gondolat helyén a lelkében maradt ürességet. A mi emberünk kényelmes és érzékeny volt, tehát hasonló oly sok nobilis lelkű embertársához, akiket azonban az élettől való félelem visszatart attól, hogy teljesen átadják magukat önmaguknak. De ő nem félt az élettől, mint egyébtől sem, mert nemigen szerette azt vizsgálgatni, és így nem ismerte a szögleteit, az éleit.

Hogyan tudok leszokni a dohányzásról? - Sadhguru

Néhány tétova, unott lépést tett, és megint egy kirakat, egy kisebb úridivat-áruház kirakata elé került. Most hirtelen súlyát veszítette az előbbi elhatározás, mert a fiatalember olyan helyre jutott, ahol a sötét hátterű kirakatüveg egészen tisztán, tükörszerűen verte vissza az alakját.

Kedvtelten nézegette önmagát, és akkor már vágyódott az asszony után, hogy legyen, aki e kellemes látnivalót megossza vele. Szép, karcsú, vállas legény volt, de azért nem túl a szalonatléták kontúrjain, akiknek, ha valami nippet véletlenül eltörnek, a háziasszony azt szokta mondani hízelgő patvarkodással: a maguk keze olyan, mint a vas!

Pompásan szabott télikabátja is jelentékenyet lendített az ügyön, és a sok feketeségből kedvesen nézett elő halvány arca és sötétkék szeme. A poros gallérok és színehagyott, még talán a nyárról ottmaradt divatcikkek csendes világában, az egyik sarokban fakópiros nyakkendőt pillantott meg, aminőt az iparosok viselnek vasárnap.

Tűnődve húzta fel a szemöldökét, de akkor valaki gyengéden megfogta a karját, és a fülébe súgta: - Szegény kis Flórusz elázik!

Elkéstem, tudom, de lássa Ez Malvin volt, leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben fess fiatalasszony, akinek ma randevúja volt Flórusszal. Ma talán még csak harmadszor, de már annyira összeszoktak, mintha több éve ismerték volna egymást. Az asszony szép kis szájából, piros ajkai, hófehér fogsorai közül az az üde, kedves csillag áradt, amelyik oly észrevétlenül lopózik bele a férfiemberek szívébe.

Kár, hogy nem maradt ránk az első randevú története, abból talán kiderülne az is, hogy az első asszony leírta és lekottázta azt, amit az első találkán mondott énekes rebegéssel, és aztán a librettót is meg a partitúrát is áthagyományozta minden utódjára.

Így kell lenni, mert minden asszony szóról szóra ugyanazokat mondja találkáján az elkésés rendkívüli okáról, a félelemről és főként az áldozat nagyságáról, amit lovagja érdekében hozott. És a hanghordozás édeskés muzsikája is ugyanaz, és bizony unalmas leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben lehet annak a sátánnak, amelyik a taktust veri hozzá. Ettől félt Flórusz éppen, mint minden olyan beszédtől, amely udvarias ellenmotyogást arrogál a maga számára, mert anélkül ízetlen lenne.

Ettől félt, meg általában mindentől, aminek nincsenek határozott körvonalai, nincs megmondott célja és így tovább. Malvin tehát beszélt volna tovább is, de Flórusz kínos zavarában közbevágott: - Igen Tudom én az nagyon jól, maga kedves!

De nézze csak ezt a lehetetlenül piros nyakkendőt! Milyen világ lehet annak az emberek lelkében, aki ilyesmit felköt, és azután gyönyörködik benne!? Kérdezte, de a pillanat egy ezredrészéig sem foglalkozott komolyan annak a másik, piros nyakkendős embernek a lelkivilágával. Soha a gondolatainak egyetlen foszlánya sem szállt túl a maga belső világának kerítésén, hogy belehelyezkedhessen, belenézhessen másokéba. Nemcsak most, amikor kényszerűségből kimondta, amit mondott, de máskor sem.

júniusban leszokott a dohányzásról

Ez már gyermekkorában is többször baj okozott neki, de éppen ezért megszokta és nem kereste a bajok forrását, sőt legtöbbször magukat a bajokat sem ismerte fel, vagy ha mégis felismerte őket, azokat habozás nélkül olyan okokra vezette vissza, amelyek neki kellemesek voltak: irigységnek, később féltékenységnek tartotta az egészet.

Vagyonos szülei elkényeztették; az ilyen: hogy lehet!? És hogy az ilyen fölényeskedése mögött semmi gondolatérték sem húzódott meg, annak már valahogy a hanghordozásából is ki kellett érződnie, mert még soha senki sem vette őket komolyan, soha senki sem reflektált reájuk. A legtöbb, amit elért velük, bizonyos savanykás íz volt, ami a hallgatója szájában visszamaradt.

Malvint bántotta, hogy Flórusz nem hallgatta végig nagy gonddal készült mondókáját, egy pillanatra be is állt közöttük a kínos csend, amibe a szerelem oly igen könnyen belefullad, de akkor a fiatalember mosolyogva nézett rá - úgy nagyon kedves és csinos volt - megfogta, és a saját karja alá vonta a karját, végül megcsókolta kesztyűs kezét, és tréfásan azt mondta: - Me Azzal gyengéden vezetni kezdte az asszonyt a lakása felé.

Malvin a forma kedvéért húzódott kissé, fontos dolgokat suttogott, végül azt mondta: - Azt hiszem, Flórusz, maga megbolondult! De őnála az ilyesmi nem valami előre kidolgozott életprogram apróbb megnyilatkozása, valami előrekészült rosszhiszeműség kis töredéke vagy általában valami szerves egésznek részleges megmutatkozása volt. Érkezése egészen pillanatszerű, teljesen ötleties volt, és a rendeltetése sem volt más, mint kedves, régebben olvasott regényekre emlékeztető hangulatok teremtése és az, hogy anyagot szolgáltasson kellemes gondolatokhoz, ábrándozáshoz arra az időre, amikor majd egyedül marad, főként elalvás előtt, mert szerette álomlátásait előre kidolgozni, előkészíteni.

hol lehet mágnest vásárolni a dohányzástól

Fantáziája remekbe készült gépecske volt, amelyet tetszése szerint igazgathatott, de a munkáját eddig csak ilyen apró haszontalanságok feldolgozására fecsérelte. Lelkében nagy szenzibilitás, értékes sejtelmek szunnyadoztak, de ő mindig igen csendesen viselte magát, nehogy azok felébredjenek, mert valahogy mégiscsak le kellett volna velük számolnia, ami pedig munkával járt volta, ami hideg leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben, álomölő napfényt bocsátott volna be álmodékony lelkének homályos csarnokaiba.

Konok halogató volt, de a halogatásra alapított élet csődbe jut, aminthogy őreá nézve is végzetes lett, amikor lelkének elhanyagolt, szunnyadó lakói felébredtek, enni kértek, és mivel nem kaptak, felfalták a tulajdon gazdájukat.

Pedig az akár már nem is az volt, aki most itt él előttünk, sem nem az, akinek ő akkoriban önmagát gondolta, tudta. De nem ő változott meg a világ számára, ő a szemlélők előtt mindvégig megmaradt az oktalan, csapongó jókedv és a rákövetkező csüggedt bú szolgai hordozójának - a világ változott meg az ő számára.

gyümölcslé leszokni a dohányzásról

Az ilyen ember megy az utcán, lát, hall valamit, és az a valami esetleg nyomban kizökkenti minden régi meggyőződéséből, feldönti oly nehezen felépített nyugalmát, új, bizarr célok felé hajszolja - új lelket varázsol a régiből. Ezek a változások minden emberrel közösek, hiszen ezeknek összessége maga az élet, de ezeknél a Flóruszoknál a változások oly bizarrak, mint a kaleidoszkóp színes üvegcserepeinek játéka, és nyugalommá csak akkor tömörülnek, amikor a színes üvegdarabok sírkereszt alakjára formálódnak.

Malvin, az asszony, csak harmadszor volt nála ezúttal, mégis a találkozás pillanatától fogva egészen addig, amíg az ajtó be nem záródott mögöttük, egyetlen szót sem kellett már váltaniok. Flórusz a sógoránál, Marinczer osztálytanácsosnál lakott ugyan, de a szobája teljesen külön állt a folyosó másik végén.

Amikor tehát a ház közelébe értek, elváltak, Flórusz előresietett, kinyitotta az előszoba ajtaját, azután az ablakhoz állt, és onnét intett az utána jövő asszonynak, hogy minden rendben van.

Az akkor szégyenlős-negédesen végigtipegett a folyosón, és belépett. Flórusz felcsavarta a villamoslámpát, az asszony odaállt a tükör elé, a kalapját igazgatta, várva, amíg a másik a háta mögé sompolyog, titokban kihúzza a kalaptűjét, megcsókolja illatos, szőke haját, amiközben a leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben összevillan a szemük, amint ez a foncsor feltalálása óta obligát mozzanata minden randevúnak.

Az asszony szeme szépen, tisztán, okosan ragyogott, de Flórusz nemigen figyelt rá, átölelte Malvint, aki azonban kibontakozott a karjai közül, de a szerelmesek gyengéd mozdulatainál egy árnyalattal erőszakosabb kézmozdulattal.

Flórusz azonnal visszalépett, de az asszony akkor már magától is észrevette a dolgot, erőltetetten, zavartan mosolygott, de mit tehetett volna akkor már egyebet? A találkára járó asszonyok okosan tennék, ha a randevú programjából kihagynák ezt a figurát, amelyre a velük született ravaszkodás és az ősmakacsság ösztökéli őket.

Az ilyesmi az úriembert elkedvetleníti. És azután látniok kell, hogy a férfi már csak a lelkében lobogó lovagias tűz lángjánál hevíti fel erőszakkal a maga vérét, vagy éppen fel sem hevíti. Malvin mozdulata nyomán kínos helyzet állt elő, amelyet mindketten egyformán éreztek; az asszony megbánta már, amit tett, a fiatalembernek pedig az egyetlen mozdulata nyomán látnia kellett, hogy a lelkével egyetlen pillanatig sem szerette az asszonyt, hogy ahhoz csak a fiatalos fellángolása meg a kaland érdekessége fűzte.

Hogy könnyítsenek a dolgon, beszélni kezdtek tréfásan, utóbb szerelmesen, de a dolog nem javult, és ugyanegy pillanat alatt mindketten megérezték, hogy a kis tündérvilág összeomlott.

És akkor már mindketten óhajtották, hogy bárcsak közbejönne valami. Az engedelmes valami közbejött.

leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben

Az asszony összerezzent, elhalványult, de Flórusz boldog biztonsággal intett a kezével, hogy nincs mitől félnie. Kiment, valakivel beszélt odakint, és amikor visszajött, azt mondta: - A cselédlány volt, a sógorom kérte, hogy menjek át!

Összekapkodta a holmiját, és a függöny résén kilesve, nem jön-e megint valaki, kisurrant. Az asszony igent intett, azzal eltűnt a lépcső fordulójánál. Flórusz utánanézett, amíg láthatta, akkor visszafordult, elégedetten mosolygott, megdörzsölte kezét, mindezt örömében, hogy a dolog ily simán, minden zökkenő nélkül sikerült. A kényelmes, érzékeny fiatalember sokkal jobban fél a köznap minden zökkenőjétől, mint amennyire azok valóban félelmesek, félt az izgalmaktól, gyötrelmes hazudozásoktól, kínosan összetákolt levelektől, amelyek egy-egy baklövés nyomában járnak.

Most mindez elmarad, a dolog ügyesen volt keresztülvive, és simán folyt le.

TIZEDIK FEJEZET

Legalább ő így tudta. Pedig a dolog lényegesen másként történt. Malvin, amint lefelé sietett, az első emeleti lépcsőn sötét alakot pillantott meg, amint szemközt jött vele. A fordulónál aztán megismerte.

Marinczer volt, a Flórusz sógora. A dolog iránt semmi kétség sem lehetett: a jövevény cifra, csodálatos füttyfutamokat lövellt ki a szájából, oly agyafúrtan intézve a dolgot, hogy a tekervényes fúgákból mindig és következetesen a Márta című opera utolsó rózsa-áriája jött ki.

Flórusz leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben többször tett tréfásan említést sógorának erről a szenvedélyéről, de egyébként sem lehetett tévedés, mert Malvin látásból nagyon jól ismerte az osztálytanácsost, jóllehet az nem ismerte őt.

Amikor Marinczer hatalmas alakja eltűnt, Malvin egy pillanatra nekitámaszkodott a lépcső karfájának, mert annyira dobogott a szíve, hogy egyetlen lépést sem bírt volna tenni. Szörnyű pillanat volt ez a számára: a szerelmes, megtévedt asszonynak a pokolból fellopózott pillanata, amelyben látnia kell, hogy túladtak rajta, hogy a szerelmese lerázta magáról, mint a bogáncsot, éspedig minden előző belső vihar, minden lelki gyötrelem nélkül és anélkül hogy bár valami remekbe készült, finom cselt eszelt volna ki.

Megtette úgy, hogy a legelső buta kis mesét, ami a keze ügyébe került, fülön fogta, és odaállította eléje, ő pedig, kegyetlenül keserű dolog ez is, ő pedig, az önmagát szellemesnek tudó asszony, akit a hódolói Madame Staëlnak nevezgettek, ő úgy elhitte a primitív kis regét, ahogy a parasztmenyecske elhiszi a cigányszibillának, hogy a lidérc majd pénteken éjjel szerelemre lobbantja iránta az urasági kocsis szívét.

KILENCEDIK FEJEZET

Flórusz azt hazudta, hogy a sógora hívatta, és az osztálytanácsos csak most megy haza. Nehéz pillanat volt ez; Malvin tűzvörös, pompás kis szájában keserű nyál gyűlt egybe, a megcsalt csaló most mélységesen utálta a férfit, valamennyit, csak egyet szeretett most, azt sem szerelemmel, hanem aggódó, remegő, megbánó szeretettel, a nyomorúságos, tökéletlen, megcsalt férjet, akihez most visszavágyódott, mint a gyermek az édesapjához, akit éretlen hősködésben megbántott.

Amíg a lépcsőn lejutott, nehéz, sötét, átoktól terhes szókat suttogott a láthatatlan Flórusznak, de már azután odalent az utcán egészen tisztán érezte, hogy minden hiábavaló, mert mégiscsak vissza kell majd térnie hozzá, nem a szerelemért többé, hanem pusztán azért, hogy közelről, hogy szemtől szembe gyűlölhesse, és hogy érezhesse fájó szívének sajgását, amikor majd hallgatnia kell, amikor leszokni a dohányzásról változás a régi, nyájas arcot kell mutatnia, mert szörnyű vereségét bevallania, az maga volna a halál.

leszokni a dohányzásról és a letargiáról a fejemben

Amikor a bűnök kedves, régi utcájából kifordult a legközelebbi keresztutcába, a szíve hevesen hánykolódni kezdett, mert a túlsó gyalogjárón megpillantotta férjét, amint szokott pipogya lépéseivel, vékony kis lábait úgy húzva, mintha zsineggel volnának hozzákötve a testéhez, hazafelé tartott, be a Körút felé. Malvin tudta jól, hogy a férjének ebben az időben, a városnak e részében semmi keresnivalója nincsen.

Érezte, hogy a mai napon fekete árnyék borul föléje, ami többé soha el nem mozdul pompás, szőke, bűnös feje fölül. Szíve megtelt félénkséggel, könnyes, megbánó szeretettel, ijedező menekülési vággyal. Egyetlen pillanatig sem habozott tovább, elhatározta, hogy utánasiet a férjének, belékarol, és azután legyen minden úgy, ahogy lenni akar.

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Malvin férje, Koltay Sándor, államvasúti főellenőr, törekvő, a feljebbvalóit szinte könnyes szemmel tisztelő, saját érintetlen, mert érinthetetlen becsületességét gyakran és hősiesen hangoztató, fontos és aggályos emberke volt; belvilágának minden zugát, minden rejtett sikátorát, amit az önzés tévedésből üresen hagyott, az önmagát fontossá tevésnek vágya, a mások gyors előhaladása felett érzett aggodalom, az ötödéves korpótléknak időmúlás, de viszont pénzgyarapodás dilemmája és a felesége iránt érzett korlátlan, ijedező szerelme töltötte be.

A főellenőr azok közül a lélektelen keresőgépecskék közül való volt, akikhez a lányok nem hozzámennek, hanem akire hideg okossággal rácsüggeszkednek mint feleség, és azután megcsalják őket. A főellenőr ezen a napon délután is ott bent maradt a hivatalában. Bizonyos grafikonokat kellett készítenie a forgalomról, amelyekre nézve a főnöke már eleve kijelentette, hogy azokat kizárólag csak ő tudja elkészíteni.

== DIA Könyv ==

Ez a kijelentés, amikor a fülébe jutott, néhány pillanatig teljes hatalommal uralkodott a lelkén, de azután utánasietett a konkurense, és szíven döfte. A konkurens az az értesülés volt, hogy ezekért a grafikonokért külön díjazás jár, amiből még a mai napon kiutaltatik bizonyos előleg.

Mindezek nyomán Koltay tudatában sok édes gondolkodási anyag raktározódott össze, amit ő a következő három pontban foglalt össze, hogy már készen legyen a programja otthonra, amikor a feleségének beszámol az eseményekről: 1.

hozzászólások